A Figyelő TOP 200 kommunikációs partnere a Front Page Communications
A Sanoma Budapest Zrt. kommunikációs partnert választott a Figyelő TOP 200 kiadványhoz, konferenciához és Gálához kapcsolódóan. A feladatot felkérés alapján a Front Page Communications nyerte el, mely ezzel a megbízással tovább erősítette pozícióját a tanácsadói piacon.
A Figyelő TOP 200 program idei célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen a magyar gazdaság döntéshozói között az állam szerepéről, felelősségéről.
A Sanoma Budapest Zrt. és a Front Page Communications között létrejött megállapodás értelmében az ügynökség feladata, hogy kommunikációs partnerként támogassa a Figyelő TOP 200 kiadvány, konferencia és Gála médiamegjelenéseit, sajtókapcsolatait. A kommunikáció célja többek között, hogy a Figyelő TOP 200 idei témáját a közvélemény széles körben megismerje.
Idén ősszel ismét megrendezik a Figyelő TOP 200 konferenciát és Gálát. A TOP 200 program idei célkitűzése, hogy párbeszédet generáljon a magyar gazdaság döntéshozói között az állam szerepéről a közgazdaság- és politikatudomány hazai és nemzetközi kiválóságainak, valamint hazai és nemzetközi vállalatok vezetőinek bevonásával. A Figyelő TOP 200 arra keresi a választ, hogy milyen állam gyorsíthatja fel az ország felzárkózását a fejlettebb európai társadalmakhoz. A Figyelő a programhoz kapcsolódó vitasorozat és eszmecsere keretében arra teremt lehetőséget, hogy mi magunk nyilatkozzunk: milyen államot képzelünk magunknak. Az októberben megjelenő TOP 200 kiadvány idén külsőleg és belsőleg is megújul, de szokás szerint tartalmazni fogja a kétszáz legnagyobb magyarországi vállalat listáját is.
A TOP 200 nem csak témájában, formájában is különleges lesz idén. A TOP 200 konferencia teljesen megújul: interaktív, inspiratív rendezvénnyé alakul át, melyen rövid, részben egymásra épülő, gondolatokat továbbvivő előadásokat hallhatnak a meghívott vendégek. A Figyelő TOP 200 programot a Gála zárja október 16-án, ahol a legjobb hazai vállalatokat díjazzák ünnepélyes keretek között.
A közel fél évig tartó párbeszéd és közös gondolkodás eredménye a Figyelő TOP 200 kiadványban kerül összegezésre, melyben a különböző listák, rangsorok és adatok mellett helyet kap mintegy 30 oldalon, hogy a gazdaság mit vár a hatékony, szolgáltató államtól.
A Figyelő TOP 200-ról folyamatosan frissülő információk a www.top200.hu oldalon olvashatóak.
A Sanoma Budapest Zrt. és a Front Page Communications nem először dolgozik együtt. A Front Page Communications jelenleg is a Sanoma Budapest által kiadott Figyelő hetilap és egyéb kiadványok, valamint a Figyelő Konferenciák kommunikációs tanácsadója.
A Front Page Communications és vezetőinek referenciái közé tartozik a Figyelő csoport mellett többek között: az Állami Nyomda Nyrt., a Budapesti Értéktőzsde, a Centrum TISZK, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., a Concorde Alapkezelő, az Equilor Befektetési Zrt., az Erste Befektetési Zrt., az Excelsior Budapest Spa, a Fiatal Vállalkozók Hete, a FIVOSZ, a Globus (CECAB Group), a GraphiSoft Park SE, a KBC Equitas, a KBC Securities, a Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Telekom Nyrt., a MAZARS, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., a Patika Egészségpénztár, a Perfekt Zrt., Rába Nyrt. a Rákóczi Liget és a RE/MAX Magyarország.
A Front Page Communications
A Front Page Communications Kft. független kommunikációs tanácsadócég, mely hazai és nemzetközi vállalatok stratégiai kommunikációs tanácsadására fókuszál: a tervezéstől a megvalósításig látja el az ügyfelek kommunikációs feladatait. A társaság ügyvezetője, R. Kovács Dániel pénzügyi szakújságírói múltja mellett sok éves kommunikációs tanácsadói tapasztalatokkal rendelkezik. A Front Page célja, hogy ügyfeleit hosszútávon pozícionálja, és a megfelelő üzeneteket alkalmazva, akár napi szinten jelenjenek meg a médiában a kitűzött kommunikációs célok, üzenetek. A Front Page Communications szolgáltatásai közé tartozik többek között vállalatok kommunikációs auditálása, kommunikációs stratégiájuk megtervezése és annak megvalósítása, a sajtókapcsolatok ápolása, válságkommunikációs tanácsadás, vállalatfelvásárlások és tőzsdei bevezetések (M&A, IPO) kommunikációja, pénzügyi- és tőzsdei kommunikáció, valamint kommunikációs tréningek tartása.
A Figyelő Csoport
A több mint 50 éves Figyelő szakmailag megbízható, hiteles, forrásértékű üzleti-gazdasági hetilap. A magyar gazdasági környezetről szóló hírek, elemzések, előrejelzések és háttéranyagok gyűjteménye, segítséget nyújt az üzleti döntések megfontolt, sokoldalú előkészítéséhez és meghozatalához. Elsősorban a gazdasági és politikai döntéshozókhoz szól, de kiszolgálja az üzleti szféra, és a gazdasági, társadalmi témák iránt érdeklődő értelmiségiek igényeit is. A lap politikailag független, gazdaságilag liberális irányvonalat követ.
A Figyelő Csoport tagjai: Figyelő hetilap, Figyelő Trend, Üzlet & Siker, Figyelő Konferenciák, Figyelő TOP 200












