A Figyelő PR fókuszú kommunikációjához választotta tanácsadójául a Front Page Communicationst

2010. április 14.

A Sanoma Budapest Zrt. kommunikációs tanácsadót választott a Figyelő csoport, így a Figyelő című hetilapjának kommunikációjához. A feladatot egy többfordulós tender során a Front Page Communications nyerte el, mely ezzel a megbízással tovább erősítette pozícióját a tanácsadói piacon.

A Figyelő csoport célja, hogy a jövőben kommunikációja erőteljes PR fókuszt kapjon, mely kiterjed az összes Figyelő márkanévvel ellátott projektre.
A Sanoma Budapest Zrt. és a Front Page Communications között létrejött megállapodás értelmében az ügynökség feladata, hogy kidolgozza a Figyelő csoport kommunikációs stratégiáját és megvalósítsa annak elemeit. A kommunikáció célja többek között, hogy a Figyelőben hétről-hétre megjelenő színvonalas témákat, értesüléseket, elemzéseket a közvélemény széles körben megismerje.
A Figyelő és a Front Page Communications nem először dolgozik együtt, korábban eseti jelleggel már együttműködtek. 2009-ben a Figyelő és a Heti Válasz szervezésében megvalósult Kötelező Öngondoskodás konferencia kommunikációs partnere a Front Page Communications volt. Az ügynökség feladata akkor a konferenciával kapcsolatos sajtókommunikációs feladatok ellátása volt.
A Front Page Communications és vezetőinek referenciái közé tartozik a Figyelő csoport mellett többek között: az Állami Nyomda Nyrt., a Budapesti Értéktőzsde, a Centrum TISZK, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., a Concorde Alapkezelő, az Equilor Befektetési Zrt., az Erste Befektetési Zrt., az Excelsior Budapest Spa, a Fiatal Vállalkozók Hete, a FIVOSZ, a Globus (CECAB Group), a GraphiSoft Park SE, a KBC Equitas, a KBC Securities, a Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Telekom Nyrt., a MAZARS, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., a Patika Egészségpénztár, a Perfekt Zrt., Rába Nyrt. a Rákóczi Liget és a RE/MAX Magyarország.

A Front Page Communications
A Front Page Communications Kft. független kommunikációs tanácsadócég, mely hazai és nemzetközi vállalatok stratégiai kommunikációs tanácsadására fókuszál: a tervezéstől a megvalósításig látja el az ügyfelek kommunikációs feladatait. A társaság ügyvezetője, R. Kovács Dániel pénzügyi szakújságírói múltja mellett sok éves kommunikációs tanácsadói tapasztalatokkal rendelkezik. A Front Page célja, hogy ügyfeleit hosszútávon pozícionálja, és a megfelelő üzeneteket alkalmazva, akár napi szinten jelenjenek meg a médiában a kitűzött kommunikációs célok, üzenetek. A Front Page Communications szolgáltatásai közé tartozik többek között vállalatok kommunikációs auditálása, kommunikációs stratégiájuk megtervezése és annak megvalósítása, a sajtókapcsolatok ápolása, válságkommunikációs tanácsadás, vállalatfelvásárlások és tőzsdei bevezetések (M&A, IPO) kommunikációja, pénzügyi- és tőzsdei kommunikáció, valamint kommunikációs tréningek tartása.

A Figyelő Csoport
A több mint 50 éves Figyelő szakmailag megbízható, hiteles, forrásértékű üzleti-gazdasági hetilap. A magyar gazdasági környezetről szóló hírek, elemzések, előrejelzések és háttéranyagok gyűjteménye, segítséget nyújt az üzleti döntések megfontolt, sokoldalú előkészítéséhez és meghozatalához. Elsősorban a gazdasági és politikai döntéshozókhoz szól, de kiszolgálja az üzleti szféra, és a gazdasági, társadalmi témák iránt érdeklődő értelmiségiek igényeit is. A lap politikailag független, gazdaságilag liberális irányvonalat követ.
A Figyelő Csoport tagjai: Figyelő hetilap, Figyelő Trend, Üzlet & Siker, Figyelő Konferenciák, Figyelő TOP 200