A Figyelő és a Heti Válasz Kötelező öngondoskodás konferenciájának Kommunikációs partnere a Front Page Communications

2009. november 24.

A magyar hetilappiac két meghatározó, konkurens szereplője 2005-ben határozott úgy, hogy a mindenkori versengést félretéve olyan közös ügyek érdekében fog össze, melyek a társadalom széles rétegeit érintik.

Az együttműködés olyan jól sikerült, hogy azóta évről évre, olyan sokakat érdeklő témákat dolgoz fel közösen a két lap szerkesztősége, mint az euró bevezetésének lehetőségei, a globális felmelegedés hatásai és idén az öngondoskodás. A két lap szerkesztősége úgy döntött, hogy az idei évben a téma kiemelt fontosságára tekintettel saját lapjain túl is szeretné az együttműködést és a konferenciát a média és a közvélemény széles köre felé kommunikálni. A kommunikációs feladatok ellátásával a hetilapok kiadói a Front Page Communications-t bízták meg, mint Kommunikációs partnert.

A Figyelő és a Heti Válasz kiadója, a Sanoma Budapest Zrt. és a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Front Page Communications között létrejött megállapodás értelmében a kommunikációs ügynökség feladata, hogy a konferenciával kapcsolatban ellássa a sajtókommunikációs feladatokat. A feladatokat a Front Page Communications a konferencia Kommunikációs partneri státuszában látja el.
A Kötelező öngondoskodás konferenciát 2009. november 25-én két konkurens médium, a Figyelő és a Heti Válasz összefogásával rendezik meg. A rendezvényen a szakma legelismertebb és legfontosabb szakemberei keresik az öngondoskodás lehetőségeivel kapcsolatban felmerülő kérdésekre a választ. A konferencián előad többek között Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Oszkó Péter, pénzügyminiszter, Varga Mihály volt pénzügyminiszter, Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT egykori elnöke, Székely Tamás egészségügyi miniszter és Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter.

A konferencia részletes programja a www.fn.hu/konferenciak/20091125/kotelezo_ongondoskodas és a www.hetivalasz.hu/konferencia/kotelezo_ongondoskodas oldalakon olvasható.
A Front Page Communications és vezetőinek referenciái közé tartozik a Figyelő és a Heti Válasz Kötelező Öngondoskodás konferenciája mellett többek között: az Állami Nyomda Nyrt., a Budapesti Értéktőzsde, a Centrum TISZK, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., a Concorde Alapkezelő, az Equilor Befektetési Zrt., az Erste Befektetési Zrt., az Excelsior Budapest Spa, a Fiatal vállalkozók Hete, a FIVOSZ, a Globus (CECAB Group), a GraphiSoft Park SE, a KBC Equitas, a KBC Securities, a Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Telekom Nyrt., a MAZARS, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., a Patika Egészségpénztár, a Perfekt Zrt., Rába Nyrt. a Rákóczi Liget és a RE/MAX Magyarország.